"És mindannyian beszélünk egymással", mondta a rák

08.05.2019

 

Ismeritek azt a teraszt Bécsben, amit közvetlenül a metró sínjeire raktak? Arra a nagy fateraszra gondolok az ötödik és a hatodik kerület között, ami alatt az U4-es metró robog, mellette pedig hatalmas kőágyban a patak, a Wien. A "raktak" helyett inkább a "fektettek" a találó, hiszen a terasz mégis meglehetősen elnyúlik és sokkal hosszabb, mint magas.

Azért is jó a fektettek kifejezés, mivel a teraszon akad néhány kényelmes pad, ami elég széles ahhoz, hogy a táskával vagy a kabáttal a fejünk alatt elfeküdjünk rajta egy kis kikapcsolódásra. Pontosan ezt tettem nem is olyan régen. És amikor egyszerűen csak feküdtem ott, a Wien folyó felett keringő sirályokat nézegetve, úgy éreztem, mintha Bécs kellős közepén egy tengerjáró vitorlás fedélzetén lennék.

Félig lehunyt szemmel szundikálva a metró és az autók zaját elnyomta a hullámverés, a többi padon ülők hangját a hullámokon himbálódzó tengerésztársak beszédének véltem, a vitorlázó sirályok felett pedig már nem is a folyó, hanem a tengerparti kikötő vize szikrázott.

Utazás a bőség földjén

Vitorlásom határozott rándítással tépte el a köteleit, majd lassan himbálódzott a belváros felé. Egy kicsit követem a Wien folyót a felszín alá, ahol a csatorna ívelt boltozatáról visszhangzik a csobogás.

Még a Naschmarkt előtt, ki tudja hogy, de sikerült egy csatornafedélen át visszaevickélni a felszínre, hogy komótosan korzózzunk a bódék és a kávéházak járdáin terpeszkedő asztalok között. Pamlagomról integetek a döbbent embereknek, miközben a folyón himbálódzva el-elcsenek egy falatot a tányérjukról. A kofák is dobáltak egy kis elemózsiát, és még a piacon felkapaszkodott hozzám egy, a medencéjéből frissen kiugrott rák is.

Hullámverés

A Kärntner Straßén haladva elalhattam, hiszen itt nem emlékeztem semmire, még a  Stephansdomra sem, csak a Rotenturmstraße zúgói ráztak fel.

Mindkét kezemmel kapaszkodnom kellett a fekhelyembe, nehogy a vízbe essek, ami jobbról és balról is hatalmas hullámokat vetve zúdult a Duna-csatorna felé. Rákom a hajóorr deszkái közé akaszkodott, békésen nyújtogatva csápjait, miközben úgy tűnt, hogy még élvezi is a rajta átzúduló tajtékot.

Néhány horpadás

Úgy éreztem, hogy nagyszerű lenne rákanyarodni a Duna-csatornára, így felugrottam, hogy megkapaszkodjak a vitorlás peremén egy-egy muskátliládába és kapkodni kezdtem rudak meg árbocok után, hogy kormányozhassak. Erre viszont már nem voltam képes, és a rák az orrban nyugtalankodva fordult hátra.

Egyszer csak egy nagy reccsenés, és már repültem is a fedélzetről. Amint meg tudtam kapaszkodni, láttam, hogy egy villamosba ütköztünk, ami pont a megfelelő irányba terelt minket: ki a városból, a Duna-csatorna üde türkizkék vizén.

A határokon is túl

Újra elszunnyadtam egy kicsit, ébredtemkor pedig a Dunán siklottunk Lobau táján, ahol a teknősök és emberek mellett kormoránok fürödtek a napfényben. Rákom kissé fedezékbe vonult. Egy pillanattal vagy egy örökkévalósággal később a pozsonyi vár alatt hajóztunk, újabb elszunnyadásom után pedig a magyar Országház tükröződött az iszapos folyamban.

És mindannyian beszélünk egymással - mormogta ekkor a rák. Én pedig folytattam, mintha már ezerszer mondtam volna és mintha egy beszélő rák lenne a legtermészetesebb a világon: határokon túl, mielőtt újból elaludtam. Egészen addig, amíg felébresztett egy kiáltó fiú a magasodó Panevó-hídról Belgrádban. A barátunk, mormogta a rák, amire ismét rávágtam "határokon túl" majd újfent elaludtam.

Szívemhez nőtt

A Dunával még Romániát és Bulgáriát is átszeltem, de ebből sajnos semmit sem tapasztalhattam, hiszen csak akkor ébredtem, amikor a Fekete-tengerre csalinkáztunk és a Duna illata helyett a nyílt tenger tódult az orromba.

A rák felém fordult és elmotyogta: Bécsi vagyok, majd lehuppant a teraszról és eltűnt, én pedig nem álltam meg, hogy ismételjem, amit szoktam: határokon túl. Nehéz szívvel néztem tovaúszni az oly megszeretett rákomat.

Egyszer csak megérintette a hátamat valaki.

Félreértés a hazában

"Szép napot" – hallottam a férfihangot. "Minden rendben?"

"Hol is vagyok? Most éppen nem vagyok magamnál."

"Az ötkerben, Bécsben, a Wiental-teraszon."

"Az ötödikben, Bécsben, a Wiental-teraszon" – ismételtem. "És hol a rák?" – kérdeztem.

"Milyen rák?"

"Hát, az a rák, amelyik ... beszélt velem és amelyik...."

"Ivott valamit? Hogyan segtísünk?"

"Nem, nem... ezen a teraszon utaztam .. pont ezen a teraszon, amin állunk... egy rákkal... egy igazi személyiség volt... beszélgettünk... a népek közötti megértésről..." Hitetlen döbbenettel csóváltam a fejem.

"Őszintén szólva azt hittem, hogy egy kicsit túlvállalta magát a buliban."

"Nem, egyáltalán nem, egy cseppet sem ittam. Egyszerűen elaludtam, hiszen pazar ez a hely."

"Csak azt akartam tudni, hogy kell-e segítség."

"Igen, köszönöm, nagyon kedves Öntől."

A férfi végül elkerekezett a kerékpárján. Megköszöntem a padnak, hogy utazásaim során olyan kényelmes fekhelynek bizonyult, majd főhajtással és "Viszlát"-tal búcsúztam a Wiental-terasz deszkáitól és elindultam a közeli metrómegálló felé.

Érdekes linkek a történelemről és Bécsről

A Wiental-terasz megbízhatóan horgonyoz a Bécs ötödik kerületében: a Wiental-terasz helyszíne - wien.at

Így néz ki a Wiental-terasz: a Wiental-terasz építése - wien.at (németül)

További felvilágosítás Bécsről: City of Vienna (angolul)

Rajzok: Sandra Biskup
Szöveg: Simon Kovacic