Peter Hanke, Bécs városi tanácsnoka az ORF-nek nyilatkozik

Bécs és Budapest találkozik

22.11.2019

A Duna a legrégebbi kapcsolódási pont Bécs és Budapest között. Ezen a vízi útvonalon most első alkalommal hajózott a Twin City Liner Bécsből a magyar fővárosba. Ebből az alkalomból Peter Hanke, Bécs városi tanácsnoka is Budapestre látogatott és találkozott az új városvezetéssel.

Budapestnek új főpolgármestere van, miután 2019. október 13-án Karácsony Gergelyt választották meg. Az első hivatalos találkozó Béccsel Peter Hanke, Bécs pénzügyekért, gazdaságért, digitalizációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős városi tanácsnoka budapesti látogatása alkalmával valósult meg. A találkozón számos téma szóba került a szociális lakásépítéstől a turizmuson át egészen a klímavédelemig. A főpolgármesteren kívül Kerpel-Fronius Gábor, antikorrupcióért és átláthatóságért, valamint Dorosz Dávid, klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettesek is részt vettek. A találkozó hangsúlyos témái közé tartozott az okos város, illetve a különböző szociális témák, mint a hajléktalan-ellátás valamint a városlakók bevonása a városi fejlesztési projektekbe.

A Budapesti Nemzetközi Hajóállomáson megrendezett sajtótájékoztatón Peter Hanke kiemelte, a turizmus fontos összekötő elem a két főváros között. Gerd Krämer, a Twin City Linert üzemeltető társaság ügyvezetője bejelentette, a hajó budapesti menetrendjét 2020-tól fogva bővítik: évente akár négy alkalommal is elhajózik majd a gyorskatamarán a magyar fővárosba.

Végül Bécs Város budapesti képviseleti irodájának partnertalálkozóján Peter Hanke, Bécs Város tanácsnoka Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel is találkozott. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar főváros sokat tanulhat Bécstől.

További információ