Virtuálisan találkozott először Bécs és Budapest polgármestere

4.5.2020

Videókonferencián került sor az első találkozásra Michael Ludwig, Bécs polgármestere és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere között. A koronavírus elleni védekezésben való tapasztalatcserén kívül különböző városi együttműködési lehetőségek is szóba kerültek.

A vírushelyzet miatt csak digitálisan, egy videókonferencia formájában kerülhetett sor az első, rég várt polgármesteri találkozóra Michael Ludwig és Karácsony Gergely között.  A bécsi polgármester tavaly októberben az elsők között gratulált a budapesti főpolgármesternek friss kinevezéséhez, ezt Karácsony Gergely rögtön a beszélgetés elején meg is köszönte kollégájának. A körülbelül egy órás találkozón a városvezetők elsősorban a koronavírus elleni védekezésről cseréltek tapasztalatokat. Szóba került többek között a közösségi közlekedés minél hatékonyabb működtetése, és a nehéz helyzetben lévő gazdaság, ami fővárosi szinten különösen nagy kihívás elé állítja a vezetőket.  Michael Ludwig hangsúlyozta, a koronavírus ideje alatt fontosabb az európai városok közötti együttműködés, mint valaha. Ahhoz, hogy hatékony várospolitika valósulhasson meg, egységesen kell érvényesíteni az érdekeket az Európai Bizottság előtt, illetve ennek során érdemes az olyan európai városokat tömörítő hálózatokra támaszkodni, mint az „Eurocities” (ennek Bécs és Budapest is a tagja). A bécsi polgármester hozzátette még, hogy „a liberális demokrácia elvén működő városok jelentik a gazdaság és a társadalom motorját”. Fontos, hogy „a társadalmi alapjogok a vírushelyzet alatt se csorbuljanak”, ennek biztosításában az Európai Uniónak nagy szerepe van. A beszélgetés végén a két polgármester megegyezett egy újabb találkozóban, Pozsony, Prága és Varsó polgármesterével együtt, aminek, ha a helyzet lehetővé teszi, Bécs Városa nagy örömmel ad otthont.

Virtuálisan találkozott először Bécs és Budapest polgármestere