e-Lastenradförderung

Akár négyezer eurós támogatást is kaphatnak a bécsi cégek e-teherkerékpár vásárlására

10.2.2021

Az osztrák főváros célja, hogy 2030-ra szén-dioxid mentes legyen a városon belüli áruszállítás. Ezért tavaly februárban támogatási pályázatot írt ki cégek és vállalkozások számára elektromos teherkerékpárok és utánfutók beszerzésére. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy csak zöldáramot használnak a kerékpár feltöltéséhez.

Egyszerűbb parkolás, pénz- és időmegtakarítás, átállás a környezetbarát közlekedésre, amit már amúgy is régóta terveztek – ezeket az indokokat jelölték meg fő motivációként az e-teherkerékpár beszerzésére azok a cégek és vállalkozások, amelyek Bécs támogatásával vásároltak ilyen járművet az elmúlt egy év során. A bécsi kis- és középvállalkozások illetve egyszemélyes vállalkozások ugyanis 2020. február 1-je óta támogatást igényelhetnek e-teherbringák beszerzéséhez.

A lehetőséggel eddig 145 bécsi cég élt és összesen 160 elektromos teherbiciklit illetve utánfutót vásároltak. További száz vállalkozás pedig már regisztrált és dolgozik a beszerzés előkészítésén. Egy elektromos teherbringával évente 0,67 tonna szén-dioxidtól lehet megkímélni a környezetet, ami 160 e-cargobike-kal és tíz évvel számolva már körülbelül ezer tonnát jelent.

A támogatás mértéke a 40 és 100 kilogramm közötti teherbírású e-teherbringák esetében maximum 2 ezer euró, ami nem lehet több a beszerzési ár 50 százalékánál. Egy pályázó hat ilyen e-teherbringa vásárlásához kérhet támogatást. A nagyobb modelleknél, amelyek teherbírása meghaladja a 100 kilogrammot a támogatás akár 4 ezer euró is lehet, ami azonban nem haladhatja meg a nettó beszerzési ár 30 százalékát. Ezeknél már nem csak a vásárláshoz, de a lízingeléshez is lehet pénzügyi segítséget kérni – maximum három e-teherkerékpárra. A pályázónak cserébe vállalnia kell, hogy minimum három évig megtartja és használja a biciklit, karbantartja és szervizeli, betanítja a személyzetet és csak zöldáramot használ a feltöltéshez.

E-teherkerékpárok beszerzésének támogatására összesen 800.000 euró áll rendelkezésre az Ökostromfonds des Landes Wien – Bécsi Tartományi Zöldáram Pénzügyi Alapjából. Pályázni a források kimerüléséig vagy legkésőbb 2021. december 31-ig lehet. Eddig a támogatások 70 százalékát vették igénybe a bécsi cégek, amelyek a legkülönbözőbb szektorokban tevékenykednek - a kereskedelemtől a vengéglátó- és az építőiparon át egészen a kulturális szféráig.

Akár négyezer eurós támogatást is kaphatnak a bécsi cégek e-teherkerékpár vásárlására (PDF)