Új központi buszpályaudvar Bécsben

12.3.2019

Hamarosan egyetlen helyre, Bécs új központi autóbusz-pályaudvarára fut be az összes távolsági buszjárat az osztrák fővárosban. Az új terminál kétszintes lesz és egyszerre 36 autóbuszt tud kiszolgálni.

Az osztrák fővárosban évente mintegy 200 ezer távolsági autóbusz fordul meg, összesen ötmillió utassal. A buszok 20 százalékának Leopoldstadtban, a Dusika Stadionnál van a végállomása, minden második busz az erdbergi Terminal VIB-be érkezik, illetve onnan indul. A többi távolsági járat a Hauptbahnhofnál, illetve a város egyéb pontján áll meg. Hogy a jövőben minden távolsági busz egy helyre érkezzen, illetve egy helyről induljon, Bécs vezetése új központi buszpályaudvar létrehozása mellett döntött.

Az új terminál a Dusika Stadionnál, a Sport & Fun Halle helyén épül meg, 16.500 négyzetméteren. A földszinten pénztárak, várók, kávézók és üzletek kapnak helyet, a buszok pedig az alagsorból indulnak majd. A Bécs új névjegykártyájának szánt, építészetileg a repülőtéri terminálokat idéző épületben 36 kocsiállás lesz, az utasok pedig közvetlenül szállhatnak majd át a metróra vagy a városi buszjáratokra. Természetesen közösségi kerékpárt és carsharing autót is lehet majd bérelni.

Az új központi autóbusz-pályaudvar helyszínének kiválasztásakor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy a távolsági buszoknak minél rövidebb utat kelljen megtenniük a városban. A modern buszterminál várhatóan öt év múlva fogadja az első utasokat.

Új központi buszpályaudvar Bécsben